Oh bárcsak másképp alakult volna. Bár ne szeretnék embert ily hiábavaló módon. Soha senki nem fog úgy nézni rám. Pedig csak egy darab pillanat volt belőle. Mégis az volt a minden, ott akkor. Sok minden változott az elmúlt hónapokban. Felülvizsgálva eddigi tapasztalataimat átértékelődtem. Dolgok, amik egykor fontosak voltak, mára holdfény-nyalábnyira halványodtak. Egykor észrevehetetlen emberi megnyilvánulások, tulajdonságok pedig beragyogják a napjaimat. Gyorsan változik minden és nem szeretném kutyafuttában, napról napra átélni az életet. Ő valahogy mindig visszahozott a jelenbe a puszta jelenlétével. Nem gondoltam volna, hogy valaha ekkora hatással lesz rám. Néha kétségbeesetten nem értem mi történik, néha megnyugszom a gondolatban, hogy az élet bizony kifürkészhetetlen. Viszont őt nem nagyon fogom elfelejteni. Az egyes korszakokban, élethelyzetekben vannak amolyan mérföldkő emberek, akik megmagyarázhatatlanul egyik napról a másikra válnak fontossá és feledhetetlenné. És az élethelyzetek lezárásával bizony sok esetben ezektől az emberektől is búcsút kell venni. Keserédes búcsút, melyről reméljük, hogy a másik félnek sem csak egy szimpla goodbye volt. Az idő múltával egyre inkább a kesernyés felé billen a mérleg, viszont a boldog szép napok felidézése, és a remény, hogy még látjuk egymást valahol a jövőben visszahúzzák. Aztán ha ez mégis megtörténik, összefutunk évekkel később, már elvész az egésznek a varázsa, és az évek távlatából visszagondolva csak egy kedves emlékkép marad. Az lesz, aminek mindig is lennie kellett. Némi racionalitással fűszerezve. 

Vissza a bloghoz