Szóval tulajdonképpen már csak fényképről emlékszem arra a pillanatra. És volt még nyilván számtalan másik is, amelyekre már így, fényképről sem. Egy részük alkalmasint digitálisan, CD-ken vagy memória-kártyákon kallódott el, ha áttértünk (de hát áttértünk-e csakugyan?) egyszer, valamikor a digitális fényképezésre, a többi pedig fiókok, szekrények mélyén lapul, borítékokban, cipős-dobozokban, és értelmezhetetlen, süketnéma maradna még akkor is, ha történetesen kézbe venné egyszer valamelyikünk, mert kihulltak immár, kipörögtek végleg a kronológiából, elszálltak, ellibegtek, akár az udvaron álló fügefa levelei ősszel, és alighanem zavarba jönnék, ha meg kellene keresnem egykori helyüket a fán.
|