Büszkén kijelenthetem, hogy a mai nap nyaram talán legmozgalmasabb napja volt.
Hajnali 5 órakor egy kellemes álom közepén felriadok az idegességtől. Jól kezdődik. Folytattam a tanulást, ott, ahol abbahagytam éjfélkor. Nem is én lennék, ha nem a vizsga előtti utolsónap kezdeném el az egész éves anyag megtanulását. A szokásos reggeli készülődések, kávékiöntések közepette végre indulás kész állapotba kerültem. Gyorsan átfutottam még az irodalomtankönyvem végét, és elindultam a várva várt átvételivizsgámra. […]
A lépcsőn rögtön összefutottam a leendő osztályfőnökömmel, aki a rajz és vizuáliskultúra tanárom volt általánosban. Egyik kedvenc tanárom, hihetetlenül jófej, és úgy érzem részben neki köszönhetem, hogy átvettek az ország egyik legjobb gimnáziumába. Ezzel már el is árultam a legfontosabbat. Egész nyáron azon izgultam, hogy hol kezdem a szeptembert, s végre kiderült. Annyira lekötött ez az egész téma, az iskolaváltás, a tanulás, a tudat, hogy tanulni KÉNE, hogy közben elfelejtettem élni.
Nyár elején elutaztunk egy hétre anyukám édesapjához, ami felér egy nyaralással. Egész héten napoztunk, zuhanyoztunk a slaggal, üvöltve énekeltünk, (vajon hányszor lehet büntetlenül elénekelni egy refrént?) legszebb élményeimet mégis Németországban szereztem. Kedvenc zenémre száguldani le egy hegyről biciklivel természetesen, a leggyönyörűbb táj kellős közepén, úgy, hogy nem félsz attól, hogy mindjárt elcsap egy autó… Felejthetetlen érzés! Egész nap biciklizni ismeretlen tájakon, szántóföldeken, német falukon keresztül, néha megállni piknikezni, vagy épp egy tó partján ledőlni.
Igen, szóval nem mondhatom, hogy rossz nyaram volt. Rengeteg időt töltöttem barátokkal, ismerősökkel (de nem eleget), sok új embert is megismertem (de nem eleget), egy barátnőm házába házibulit is szerveztem (de nem eleget), mint tavaly nyáron.
Sok szép élménnyel gazdagodtam, de valahogy mégis többet vártam volna ettől a nyártól.
Túl sokat gondoltam rá, feleslegesen, és haragszom magamra, hogy értékes perceket, órákat, napokat, heteket vesztegettem rá, a semmire, a semmittevésre, a lustaságomra.
De végül elértem a célomat, kerestem pénzt, bizonyítottam a szüleimnek, sikerült az átvételi, az emberek örülnek nekem, tele vagyok életenergiával. Fél év óta először érzem azt, hogy felhőtlenül boldog vagyok.
Kicsit eltértem a tárgytól, de se baj. Szóval, mi is történt pontosan 28-án? Az elvileg egy órás átvételi vizsga (30 perc matek, 30 perc magyar) a duplájára húzódott el. A vizsga után a tanárok beszéltek anyukámmal, és megkezdődött az adminisztrációs ügyek intézése. Egész délelőtt és kora délután rohangáltunk a régi és leendő iskolám között. (Az edzőm büszke lehet rám.) Sajnos nem sikerült egy nap alatt mindent elintézni, de ez legyen a legnagyobb bajom. A délután további részét az egyik legjobb barátnőmmel, Judittal töltöttem, akivel évfolyamtársak leszünk. Ezt megünnepeltük egy „Zabanappal” és mindketten elhatároztuk, hogy ettől a naptól kezdve egészséges üzemmódra kapcsolunk, és leállunk a mértéktelen hamburger, sültkrumpli és mcflurry fogyasztással. Ezért is kapta a bejegyzés az „Utolsó vacsora” alcímet, habár még nem volt vacsoraidő. Ezután még összefutottunk Dáviddal, és találkoztunk az öccsével is, aki nem volt túlságosan beszédes kedvében jelenlegi helyzetében. A villamosmegállóban könnyes búcsút véve Judittól és Dávidtól, a könyvtár felé vettem az irányt. Kifizettem a tartozásaimat, visszavittem a régi könyveket, és kölcsönöztem ki újakat. Azóta semmi egészségtelen ételt nem ettem, és még csak 22 óra van, mindjárt tekerek egyet a szobabiciklin. A mai nap folyamán meglepően sok elintéznivalót kihúztam a "teendőim" listájáról, és úgy érzem, minden a lehető legjobban alakul, és remek évem lesz. Imádom.