Voltál már kevésbé önmagad, csak azért, hogy mások ne érezzék magukat kevesebbnek? 
Találtad magad olyan helyzetben, ahol vissza kellett fognod magad? Te is hozzászoktál ahhoz, hogy szándékosan megállítod magad? Elbújsz egy kis élet mögé, amit nem is érzel a sajátodnak? Nehogy észrevegyenek? Nehogy valaki ne kedveljen? Vagy éppenséggel nehogy valaki túlságosan kedveljen? Félsz attól a hatalmas tértől és élettől, amit megteremtenél, ha nem fognád vissza magad? Rejtetted már el a részeidet, csak azért, hogy mások nyugton legyenek? 
Aztán egyszer eljön az a pont, amikor azt mondod, hogy elég. Akár ha meglátsz valakit, akinek megvan az az élete, amit te szeretnél. Mi az irigység? Meglátni, hogy mások azt az életet élik, amit te is élhetnél? Hogy másoknak megadatik valami, amit te is megérdemelsz, amire te is képes vagy? Csak valahogy mégse csinálod.. Valahogy feladod mielőtt elkezdenéd... Mi lenne, ha nyakon csípnéd az irigységet, és inspirációvá formálnád? Mi lenne, ha tényleg elkezdenéd és soha nem adnád fel? Milyen életet élhetnél, ha nem lennének korlátjaid?