Programok tömkelege2018.09.22. 12:02, Kini
tömegek programja
Ki gondolta volna, hogy a suli és munka nélküli élet nehéz? Elárulom, hogy bizony bizony, ha az ember "nem csinál" semmit, néha (meglehetősen sokszor) szembe kell néznie olyannyira túlzsúfolt hetekkel, hogy már hazamenni sincs ideje, csak rohan egyik helyről a másikra. Amikor az embernek nincs fix programja, azt gondolom hajalmos beleesni abba a hibába, hogy túl sok teendőt, feladatot el/magáravállal, ezzel segítve barátai, ismerősei, csapata munkáját. Ezután a fáradtság jóleső érzés, és ami azt illeti Isten rengeteg erőt adott nekem. Viszont Isten nélkül konkrétan végig se tudtam volna csinálni. Rengeteg örömöt szabadít fel Isten jelenléte, a tudat, hogy Ő velünk van, a tudat, hogy érte élhetünk néha felfoghatatlan. És igazán kalandos helyzetekbe vezet, sokszor nem látom a kiutat, de minden percet megér. A hétvégét (tekintettel a rossz időre) itthon tervezem tölteni, remélem a pihenés nem csak illúzió marad, mert még mindig sok munkám van a rendezvényeken készített fotók retusálásával, feltöltésével, továbbításával. Talán párat ide is feltöltök.
Az íráshoz, és egyáltalán a blogíráshoz magam sem tudom miért tértem vissza a sok teendő közepette. Talán csak jól esik kiírni magamból örömmel teli fáradalmaimat.
Ha nekidőlne 2018.05.19. 15:19, Kini
Molnár Krisztina Rita
ha merné amire vágyna
ha nekidőlne annak a vállnak
attól félne olyan súllyal
zuhanna megölné a bánat
azt az embert és magát is
összetörné a zuhanás súlya
beleveszve bele a mélybe
köröttük mindent összezúzva
színtelen mindennapok 2018.05.17. 19:13, Kini
Kissé már megőrültem itthon. De hiába takarítottam ki, majd mentem el sétálni, és látogattam meg a legközelebbi könyvtárat, nem nagyon változott a helyzet. A kelleténél (0) jóval többször jár a fejemben. Próbáltam lekötni magam, és utánanéztem a szóbelitételeknek, amitől csak még inkább belém jött az ideg, arról nem is beszélve, hogy elfáradtam. Pedig szinte semmit nem haladtam, csak utánaolvastam pár témának. Túlságosan maximalista vagyok, és nem elégszem meg az interneten talált mások által kidolgozott érettségi tételekkel. Az a tanárnak sem lenne elég. Viszont az egyetemi szakdolgozatok túl hosszúak és összetettek, annyi időm nincs minden tételre. Hogy válogassam össze innen-onnan a szükséges információkat, ha egyetlen egy innen-onnan forrás sem áll rendelkezésemre? Főleg a szabadon választott irodalmi alkotások, és filmes adaptációk bemutatásával vagyok bajban. Nem tudom hogy kezdjem el, és miről írjak. Nem azért, mert nincs ötletem, épp ellenkezőleg: a bőség zavara. Az órák folyamán pedig egyáltalán nem esett szó némely tétel kidolgozásáról. Vagy csak épp hiányoztam, ki tudja. Kezd hiányozni a suli. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egyáltalán csak megfogalmazódik is egy ilyesmi gondolat, de tényleg így van. Év végére, a jegyzárások után egész elviselhetővé vált, a tanárok mindenkit békén hagytak és az érettségire készültünk. Persze ideálisabb lett volna, ha nem csak az utolsó napokon kezdjük(kezdem) el a készülést, de most már így alakult. Néhány napom nagyon hasznosan és boldogan telt akkoriban, az itthon töltöttekről viszont ez nem mondható el. Ennek a tudata kicsit frusztrál, de tudom, még van idő, valakinek még mindig tartanak az írásbelik. Talán sportolnom kéne. Talán mindenképpen. Mindenképpen talán. A sportolás mindig visszahoz az életbe. Holnap pedig egy volt osztálytársamnál lesz egy kisebb baráti összejövetel, valószínűleg elmegyek, a pingpong asztallal múltkor nagyon megkedveltük egymást (haha). Legalább akkor is csinálok majd valami értelmeset(?).
A magyar kortárs irodalomból 2018.05.16. 10:16, Kini
Ezt a listát 2017.05.14-én találtam, kritikusok állították össze. Napi egy-két vers elolvasása azt gondolom belefér. Ha túl kicsinek bizonyul a mellékelt kép, nagyítani ér. Felelősséget senki lelki, testi épségéért nem vállalok, a versek közül még korántsem olvastam el az összeset. Az eddig elolvasottakat mind korrektnek találtam. Viszont Parti Nagy Lajos: Nyár, néma film című műve kifejezetten tetszett, magával ragadott. Kissé (nagyon) sokallom is azt a 30. helyet, míg a lista elején szembekerültem számomra nehezen értelmezhető, nem annyira könnyen fogyasztható alkotásokkal, ami persze nem feltétlenül baj. Nem is arról van szó, hogy érhetetlen, hanem inkább az akkori lelkiállapotomban valami másra vágytam volna, nem esett jól a lelkemnek. Az irodalmat a szubjektivitás miatt különösen szeretem, és azt gondolom, sokkal több tanuló szeretné, ha az irodalomórák is picit szabadabb, szubjektívebb irányt vennének, nem mások véleményét és születési adatait próbálnák bemagoltatni a diákokkal. Ilyen téren én még szerencsésnek mondhatom magam. A magyartanárunk, bár nem mindenki találta meg vele a közös hangot, szerintem kifejezetten korrekt volt. A hiba nem a tanárokban, hanem az egész oktatási rendszerben van, amelynek a tanárok és diákok egyaránt csak elszenvedői.
Some Kind of Love2018.05.14. 11:39, Kini
The Killers
Oh bárcsak másképp alakult volna. Bár ne szeretnék embert ily hiábavaló módon. Soha senki nem fog úgy nézni rám. Pedig csak egy darab pillanat volt belőle. Mégis az volt a minden, ott akkor. Sok minden változott az elmúlt hónapokban. Felülvizsgálva eddigi tapasztalataimat átértékelődtem. Dolgok, amik egykor fontosak voltak, mára holdfény-nyalábnyira halványodtak. Egykor észrevehetetlen emberi megnyilvánulások, tulajdonságok pedig beragyogják a napjaimat. Gyorsan változik minden és nem szeretném kutyafuttában, napról napra átélni az életet. Ő valahogy mindig visszahozott a jelenbe a puszta jelenlétével. Nem gondoltam volna, hogy valaha ekkora hatással lesz rám. Néha kétségbeesetten nem értem mi történik, néha megnyugszom a gondolatban, hogy az élet bizony kifürkészhetetlen. Viszont őt nem nagyon fogom elfelejteni. Az egyes korszakokban, élethelyzetekben vannak amolyan mérföldkő emberek, akik megmagyarázhatatlanul egyik napról a másikra válnak fontossá és feledhetetlenné. És az élethelyzetek lezárásával bizony sok esetben ezektől az emberektől is búcsút kell venni. Keserédes búcsút, melyről reméljük, hogy a másik félnek sem csak egy szimpla goodbye volt. Az idő múltával egyre inkább a kesernyés felé billen a mérleg, viszont a boldog szép napok felidézése, és a remény, hogy még látjuk egymást valahol a jövőben visszahúzzák. Aztán ha ez mégis megtörténik, összefutunk évekkel később, már elvész az egésznek a varázsa, és az évek távlatából visszagondolva csak egy kedves emlékkép marad. Az lesz, aminek mindig is lennie kellett. Némi racionalitással fűszerezve.
Level stress 2018.05.12. 10:31, Kini
level felszabadultság
Érettségi, érettségi, érettségi. Hetek óta se hallottam mást a suliban. Az érettségi közeledte néha rendesen belém hozta az ideget, pedig az elejétől kezdve úgy álltam hozzá, hogy mivel nekem ez úgyse számít, nem fogok idegeskedni, és hatalmas mennyiségű energiákat belefektetni a tanulásba. A tanulásba nem is nagyon fektettem bárminemű energiát is, viszont az idegeskedésbe annál inkább. Így utólag egyik feladatlap se volt nehéz középszinten, egy kis készüléssel és odafigyeléssel lazán megírható ötössel. Viszont az én esetemben mindkettő hiányzott, és fogtam a fejem, hogy hogy ronthattam el egyes feladatokat a legtriviálisabbak közül.. Emelt szinten már más volt a helyzet, az tényleg nehéz volt. Ha hónapokat nem is, de heteket mindenképpen kellett volna rá készülnöm, főleg, hogy a németről van szó, ami nem egy délután megtanulható. Persze, 'tanultam' a suliban németül, és nem nulla tudással mentem emelt érettségit írni, de úgy, az igazi idézőjel nélküli tanulás soha nem történt meg. Utoljára talán alsó tagozatban, de arra meg ki emlékszik. Szóval amolyan miért ne, úgyse számít alapon mentem emeltezni, mert a tanórákon megírt középszintű feladatsor feladatai túl könnyűnek bizonyultak. Annak viszont nem jártam utána, hogy az emelt szint mennyivel nehezebb, vagy hogy egyáltalán milyen típusú feladatokra számíthatok. Ott a helyszínen ért a felismerés, hogy ez bizony mérföldkövekkel nehezebb, rögtön az első rész (szövegértés) tele volt szakszavakkal, és örülök, ha a pontok negyedét megkapom rá. A nyelvhelyesség viszont egész könnyű volt, de ezt sem akarom elkiabálni, ki tudja, miket rontottam el (remélem semmit, tényleg nagyon könnyű volt). Aztán jött a mélyrepülés Hörverstehenbe. Konkrétan alig értettem valamit, ráadásul nem karikázós igaz-hamis, vagy a/b/c-s feladatok voltak, hanem kitöltésekre váró üres vonalak. A levélírást nem találtam nagyon veszedelmesnek, de a hosszú esszében szerintem nem írtam le a minimum mennyiségű szót, majd ismét jött a fejfogás, mikor az idő lejárta után belenézve megláttam milyen szarvashibákat vétettem alapmondatokban. Hát igen, a szótár nyitogatása mondatonként meglehetősen sok időt emészt fel. Summa summarum: az emeltre tanulni kell! (kéne)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
