Az áldozatmentalitás (victim mentality) egy olyan gondolkodásmód, amelyben az ember hajlamos magát folyamatosan áldozatként látni, függetlenül attól, hogy mi történik vele az életben. Ez a mentalitás sokszor azzal jár, hogy valaki másokat hibáztat a saját nehézségeiért, és úgy érzi, hogy az események fölött nincs kontrollja. Fontos megérteni, hogy az áldozatmentalitás hosszú távon negatívan hat az önbizalomra, a boldogságra, és meggátolja az embert abban, hogy kezébe vegye az irányítást a saját élete felett.

Sziasztok! 5 (vagy mégtöbb) éve dédelgetett álmom felé tettem meg az első lépéseket, ugyanis elkezdtem YouTubra posztolni. Egy engem egész életem folyamán hangsúlyosan érintő témáról beszéltem, az angol "PEOPLE PLEASING", azaz túlzott kedvesség, mindenkinek a kedvében járás jelenségéről. Hallgassátok!  --> YOUTUBE VIDEÓ

Olyan nehézkesen telnek a napok. Nem tudom pontosan merre haladok. Érzem, hogy több pihenésre lenne szükségem. Sajnos a korai kelés teljesen kimerít.
Pedig alapvetően nincs rossz életem, gyönyörűszép helyeken jártam, és olyan élményekben volt részem a Farncia Riviérán, amiről sokan csak álmodnak. De valahogy a visszaérkezés a - valóságomba - annyira fájdalmas, hogy hetekig keresem a helyemet egy varázslatos utazás után. Arról nem is beszélve, hogy utazás alatt a munka és az élet megáll, és több a teendő, intéznivaló, munka, mintha el se mentem volna.
Sokan nem gondolnak erre, vannak, akik egész évben a nyaralást várják, hogy végre kikapcsolódjanak. Én addig akarok dolgozni, amíg az életet nem teszem egy "nyaralássá". Nem a szó szóros értelmében nyaralásra vágyom, hanem valamiféle kellemes, élvezhető, stresszmentes, rugalmas időbeosztással végezhető tevékenység elvégzésére, mely lehetővé teszi, hogy ha kedvem van, akár ki is szállhatok lelkiismeretfurdalás nélkül pár hétre, vagy nyugodtan elutazhatok úgy, hogy akár napi pár óra munkával egy medence mellől is el tudom látni a szükséges feladatokat.
Még nem tudom pontosan, mi lesz ez az irány, és mi a következő lépés, de semmiképp sem szeretnék megelédegni, és megragadni valahol, aminél tudom, hogy van sokkal több.
Mindeközben hálás vagyok azért, ahol tartok, és amilyen lehetőségeket adott az élet, azokért a remek emberekért, akiktől nem csak szakmailag, de az életről is rengeteget tanulok.
A hála és az elégedetlenség járhatnak kéz- a kézben, hiszen rengeteg aspektusa van minden helyzetnek. Néha csak próbáljuk leegyszerűsíteni a gondolatainkat, mert annyira komplex az élet, hogy beleőrülnénk. 

Hogy vagy?

Ez talán manapság a legtöbbet feltett kérdés, a sablonos, felszínes válaszadások melegágya.

Picit kivonulni a nyüzsgésből, kivonulni az életből. - Ez az, amire igazán vágyom.
Fáradt vagyok. Összemosódik minden. Az örömök, problémák, győzelmek és kudarcok.
A napok, hetek, éjszakák és nappalok. Az egész egy kibogozhatatlan masszává kuszálódott össze. Nem tudom már épp melyik nyűgömet kinek meséltem és kinek nem. Azért sem szeretek a problémáimról beszélni, mert sokszor mire újra szóba kerülne a téma, már rég aktualitását veszti. Nincs kedvem minden kis akadálynál magyarázkodni másoknak, hogy mi, hogy miért történik.

Nincs kedvem másokat - de elsősorban magamat - a kis apró elakadásaimmal fárasztani. Mert tudom, hogy úgyis megoldom, ahogy eddig is mindent megoldottam.

De most időpazarlásnak érezném, egyszerűen említésre méltatlanok. Már meguntam, hogy ugyanazokat a köröket futom.

Inkább tenni szeretnék és előre nézni a cél felé.

Amihez most térre van szükségem. Távol minden zajtól. Csak én és a csönd.